Az élet sava-borsa

Az ember közismerten társas lény, így alapvetően közösségben érzi jól magát. De mi a helyzet a 21. század emberével, aki a digitális térben éli mindennapjait?

Az eszközök és a formák talán változnak, de a lényeg ugyanaz maradt. Csak most már a közösségi médiával is kiegészül. Ráadásul immár tudományosan is alátámasztott mindaz, amit elődeink ösztönösen tudtak: akik rendszeresen eljárnak egy vagy több közösségbe, elégedettebbek az életükkel, könnyebben kezelik a stresszes helyzeteket, ritkábban rosszkedvűek, egyszóval boldogabbak. Egy-egy új dal, tánc, egy szép program vagy kirándulás megszervezése motivációt ad a mindennapokban és sikerélménnyel tölt el. 

Az elmúlt időszakban nem csupán egyéni, hanem társadalmi érdek is lett a közösségteremtés. Már jogszabály mondja ki, hogy az önkormányzatok kötelező feladata a legkisebb településeken is támogatni legalább egy művelődő közösség létrejöttét. Mit várnak ettől a lépéstől?

A modern társadalomban több képesség is felértékelődött. Ezek közül a leglátványosabban talán a másokkal együtt dolgozás képessége lett fontos, ami a művelődő közösségek egyik alapköve. Ennek a társas kompetenciának szerepe van a kreatív iparban, a települések felzárkóztatásában, jövőképének kialakításában, az értékteremtésben és -mentésben. Rengeteg területen előnyös hatást fejt ki, de ennek jelentőségét talán a legjobban Kodály Zoltán egyik gondolata érzékelteti. A mester rámutatott, hogy egy énekkarban sokan dolgoznak azért, hogy 
egy alkotás megszólaljon. Ezt önmagában, egyetlen ember, ha mégoly tehetséges is, egymaga nem tudja megvalósítani. Itt mindenkinek a munkája egyaránt fontos, és egyetlen ember hibája akár mindent elronthat. 

Hogy halad ez a munka? 

Szerencsére nem csupán az elvárás fogalmazódott meg arra nézve, hogy minden településen működjön művelődő közösség, hanem az infrastruktúra is fejlődött, és nem hagyták magukra a településeket ezzel a feladattal. A Nemzeti Művelődési Intézet az elmúlt években megújította a közművelődési szakemberek képzését, és közel kétezer szakember tanulhatott országszerte egy támogatási programnak köszönhetően. Emellett több országos program is segíti a hétköznapi munkát. 

A Déryné programban például a településekre népszerű darabokat utaztatnak díjmentesen, a Csoóri Sándor Program kifejezetten a népi kultúra területén tevékenykedőket támogatja, de említhetném akár a Petőfi 200 programsorozatot, vagy a Pajtaszínházi kezdeményezést. Tévedés azt hinni, hogy az ilyen rendezvények csak az aprófalvakban népszerűek. A városokban éppúgy szükség és igény mutatkozik a művelődő közösségekre, hiszen a programlehetőségek között is inkább azt keressük, amiben megtaláljuk a személyességet. Ezt az igényt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat is felismerte, és egy komplex programot dolgozott ki annak érdekében, hogy ezek a közösségek minden segítséget megkapjanak.

Mire mutatkozik igény? Milyen segítséget kapnak a közösségek? 

A tematikus művelődő közösségek fejlesztése projekt keretében nekem is lehetőségem nyílt arra, hogy tizenhat településen szakmai napok keretében találkozzam közösségekkel. Itt olyan kérdésekben nyújtunk segítséget a résztvevőknek, amelyek a leginkább kihívást jelentenek számukra: ilyen például a közösségi médiafelületek használata, a forrásteremtés, vagy akár a lobbitevékenység. Mindemellett ezek az alkalmak jó lehetőséget teremtenek a kötetlen beszélgetésekre, a csoportok még jobb összekovácsolására. 

A személyes találkozás a közösségekkel szakmailag megerősített abban, hogy segítésük és támogatásuk a helyes irány, és megvallom, olyan élményekkel tértem haza, amelyek újabb lendületet adtak. Nem csupán adhattam, de egyértelműen kaptam is inspirációt. 

Elárulja, mit tapasztalt?

A közösségi lét örömét és megtartó erejét. Ugyanakkor nem számoltam azzal, hogy ez ilyen mély hatással lesz rám. Egy-egy ilyen szakmai napon iszonyatos energiák szabadulnak fel, szó szerint együtt sírunk és nevetünk. Amikor egy-egy tréningnek vége van, napokig a hatása alatt vagyok, és töltekezem ezekből az alkalmakból.

A csoportvezetői mélyinterjúkon és szakmai napokon megdöbbentő látni, ahogy 60-70 éves emberek, időnként még jóval idősebbek is, korukat meghazudtolóan tájékozottak a világ dolgait illetően, energikusak, célokat és terveket szövögetnek, ropják a táncot a színpadon, énekelnek, verselnek. Kuncogva mesélik, hogy amikor felmennek a színpadra, azonnal elfelejtik, hogy mennyire fáj a derekuk, a lábuk és a hátuk. De fontos azt is megemlíteni, hogy ezek a közösségek támaszt is nyújthatnak. Az egyik csoporttag például megosztotta, hogy elveszítette a párját, amit óriási veszteségként élt meg. Semmihez nem volt kedve, főleg nem az énekléshez. Ki akart lépni a dalkörből, de a csoport nem engedte. Rendszeresen meglátogatták őt, támogatták a fájdalmában, és amikor már elég erőt érzett magában, visszatért közéjük. Utólag úgy érzi, hogy a családja mellett a csoport volt az, amely átsegítette őt ezen a nehéz időszakon. Megtisztelő volt, hogy ilyen emberi történeteket is megosztottak velem. 

Vannak különbségek a vidéki és városi közösségek között? 

Természetesen, de azt mondanám, hogy a lényeges dolgokban nem. Szakmailag a kihívás ugyanaz: közel kell kerülni az emberekhez. Meg kell szólítani őket, közös célokat, örömöket találni, értéket teremteni, és átélni az alkotás örömét. Fontos és hasznos tapasztalat a városi és a vidéki közösségek megismerése is. Egy háromezer lelkes kistelepülésen nőttem fel, a szülőfalumban vezettem a művelődési házat közel egy évtizedig. De több évig dolgoztam Miskolcon is, így sokféle közösséggel találkoztam a munkám során. A tanítványaim már tudják, hogy szívem szerint minden pályakezdő közművelődési szakembert elküldenék legalább egy évre egy kistelepülési művelődési házba, vagy egy egyszemélyes közösségi színtérre, mert szakmai szempontból rendkívül sokat ad, minden nehézségével és szépségével együtt. Alapvetően az embert kell megismerni és megérteni, éljen bármilyen közegben, és talán nem túlzás azt mondani, hogy lelkéhez kell közelebb kerülni, hogy aztán közösségben gazdagíthassuk egymást.