Amikor az a bizonyos helyzet örökre megváltozik

Amikor az a bizonyos helyzet örökre megváltozik
Tudni megbocsátani önmagunknak is

Életünk velejárója és természetes emberi reakció, hogy megbántódunk, megsértődünk és megsérülünk. Talán egy hozzánk közelálló valaki tett vagy mondott olyat, amivel fájdalmat okozott nekünk. Talán életünk elején, még gyermekként a családunkban sérültünk meg, s úgy érezzük, hogy  a történet fájdalmát egész életünk során kénytelenek vagyunk cipelni, mert nem tudjuk, mit jelent valójában a megbocsátás.

Az a bizonyos tett, kimondott szó aláásta önbecsülésünket, elvett tőlünk valamit, haragot gyújtott bennünk, és úgy érezzük, hogy az a bizonyos helyzet örökre megváltoztatott. S a legrosszabb, legnehezebb, amikor magunknak nem tudunk megbocsátani. Utunk kísérői a bennünk bujkáló szégyen, bűntudat és a velük járó rejtett önszabotáló folyamatok. Nem könnyű kezelni ezeket az érzéseket. 

Szokásos elkerülő manőverek

Felejtés

“Az idő majd megoldja”. Gondoljuk nagyon gyakran, pedig nem így van. Nem mindent tud az idő megoldani. Ez egy nyomógomb rajtunk, hiszen ha az elménk hasonlót tapasztal – mint amit korábban negatív élményként elraktározott-, akkor bármikor a felszínre törhet a mélyre rejtett, a tudattalanban nyugvó időzített bombaként jelen lévő fájdalom.

Ha robban a bomba, akkor megesik, hogy a másikat hibáztatjuk. Azonban a másik büntetése, konfrontáció, esetleg elégtétel hatására a probléma nem oldódik meg, hanem mindenkiben csak növekszik. Még több sérelem alakul ki, még több lesz az indulat, és az érzelmi zűrzavar.

Nem őszinte megbocsátás

Ha úgy gondoljuk, hogy egy veszekedést követően, vagy általánosan szavakkal elég megbocsátanunk, akkor tévedünk. A felszínes – nem valós, talán egoból eredő- megbocsátás üzenete: „Lám, lám megbocsátottam, jobb ember vagyok, mint te.” Ezzel a megbocsátás nem történik meg, azonban tudattalanul erősítjük saját hamis énképünket. A probléma megmarad, ugyanúgy jelen lesz bennünk, és újabb rossz érzéseket és haragot fog provokálni. 

Az is előfordulhat, hogy erőltetjük, vagy akár magunkra kényszeírtjük a megbocsájtást. Ha  valakit friss sérelem ért  rosszabbul is érezheti magát, ha valamilyen okból – akár tanult vagy spirituális okból- azonnali elvárásként szegeződik neki, hogy bocsásson meg. S van olyan helyzet is mikor nem könnyű rögtön odaállni és bocsánatot kérni.

Az ősi Hawaiin, ezért időt szántak a felkészülésre, hogy legyen idő egy kicsit feldolgozni, átgondolni a történteket, hogy az érintettek könnyebben tudjanak beszélni róla a ho’oponopono szertartás során.

 

 Fedezzük fel érzéseinket!  Ne ítélkezzünk! Engedjük meg, hogy legyen! (Mert van!) S ne legyünk áldozatai! A megbocsátás a legnagyobb szívesség, ajándék, amit önmagunknak adhatunk! A megbocsátás rólunk szól, a mi hozzáállásunkról. A történteken nem, a viszonyulásunkon viszont tudunk változtatni.

Terhek és emlékek

Megkönnyebülést, testi és lelki jóllétet hoz, ha le tudjuk tenni a terheinket. …és nem utolsósorban erősíti az immunrendszert. Gondoljatok az epigenetikára!

Ha rabul ejt egy emlék, akkor annak a hatása még a jelenben is tart. Ennek az emléknek a fájdalma, a sértődöttség és a neheztelés megköt minket. Ezáltal rengeteg életerő esik csapdába és folyik el tudattalanul.

Előfordul, hogy megbánt minket valaki, azonban jó, ha tudjuk, hogy az ő viselkedése nem rólunk szól. Akárhogy viselkedik az illető, a mi döntésünk, hogy mi hogyan érezzük magunkat és hogyan kezeljük a helyzetet. Dönthetünk úgy, hogy érintetté válunk, átvesszük a terheket és visszük tovább, vagy úgy, hogy letesszük mindazt, ami nem a miénk.

A megbocsátás visszaadja a bizalmat

Ha képesek vagyunk a megbocsátásra, akkor a múltbéli sérelmek nélkül tudunk élni a jelenben és tovább menni a jövőbe.

Valakinek megbocsátani, önmagunknak való megbocsátást is jelent. Megbocsátjuk magunknak, hogy megengedtük, hogy úgy történt, ahogy. A megbocsátás lényegében nem más, mint a jelen pillanatban meghozott tudatos döntés. Ne hibáztassuk magunkat, hiszen oka volt annak, hogy úgy történt, ahogy. Mindaz, ami történt váljon megértéssé bennünk, és akkor képesek leszünk megbocsátani is. A sérelmeket letéve megváltozunk, emelkedik a rezgésünk, és ezzel megajándékozzuk a külvilágot is.

 

A magunknak megbocsátás gyakran a legnehezebb, pedig itt van a lényeg

Időnként megbotlunk, és az idő elteltével tudjuk, hogy most már másképp tennénk, mást mondanánk, vagy éppen nem tennénk, nem mondanánk semmit. Ez maga az élet. Csupa megtapasztalás.

Bár elménk szeretné tökéletesnek láttatni magát, nem baj, ha nem vagyunk tökéletesek és az sem baj, ha megengedjük magunknak, hogy hibázzunk. Ha nem tesszük, akkor bűntudat ébred bennünk, szégyenkezni fogunk, ami további kellemetlenséget fog maga után vonni. Essen meg magunkon szívünk és bocsássunk meg magunknak.

Törekedjünk a  szeretetre és fogadjuk el, hogy a tévedések, talán vélt hibák emberi létünk velejárói. Ami megtörtént az megtörtént. Tanulni tudunk belőle. 

A  jelen pillanat megélésében a múlt hibáinak nincs is jelentősége

Ha bántottunk valakit elmondhatjuk neki őszintén, hogy mennyire sajnáljuk és megkérdezhetjük, hogy valamelyest jóvá tudjuk-e tenni valamivel. Tegyük jóvá amennyire lehetséges. Az őszinte szó, a  jóvátétel a másiknak jól esik, és minket is felszabadít. Ha nem lehetséges beszélni a másikkal akkor megtehetjük meditációban, tiszta szívvel, éber figyelemben. Nem utolsósorban legyen figyelmünk arra, hogy legközelebb, ha tudunk másképp tegyünk, tudatosabban legyünk jelen.

Az Univerzális kulcs az Éber Tudatosság

Tudatosan megfigyelhetjük, felfedezhetjük érzéseinket. Szánjunk rá időt. Szemléljük a felbukkanó érzéseket elfogadó szeretettel. Az érzések jönnek-mennek, de a szeretet a legnagyobb erő. Öleljük magunkhoz történetünket, lényünk minden aspektusát, az érzéseinket, a gondolatainkat. Bármilyenek is, öleljük feltétel nélkül, úgy ahogy vannak. Az elfogadás maga a Szeretet és a Változás Kulcsa.

Végül az én történetem, melyben a megértés által feleslegessé vált a megbocsátás

1 hónapos koromban vidékre, édesapám szüleihez kerültem, ők neveltek fel. Másik nevet kaptam és azt sem tudtam, hogy nem a szüleimmel élek. A tényekről a szomszéd kislány világosított fel. 

Sokáig hordoztam a “nem kellettem, nem voltam jó nekik, rossz vagyok, nem is akarták, hogy a világra jöjjek, felesleges vagyok… ” érzéseket. Ezek az érzések átjárták az életem, befolyásolták a kapcsolataimat, a mindennapjaimat, az életbe vetett bizalmamat és leginkább az önbecsülésemet.  

Az 1990-es években egyéni üléseken, workshopokon, különböző tréningeken sokszor nekifutottam a “megbocsátásnak”. Volt másik szemébe nézős, sírós, és volt párna csapkodós megbocsátás gyakorlat. Rengeteg pénzt, energiát és időt szántam rá, mert tudtam hogy fontos. S látszólag sikerrel.

Később kiderült, hogy a lelkem legmélyén ott maradt a kétségbeesés és a vegyes érzés édesanyám iránt. Erre egy “Megvilágosodás intenzív” elvonuláson derült fény több, mint 20 évvel ezelőtt. Azon az intenzíven az  Egység megtapasztalása helyett anyukámmal kapcsolatos, életem legmélyebb igazsága tárult fel. Onnan, amit nem a felszínen működő elme irányít. Totális kettőségbe érkeztem. Magamhoz öleltem volna és ordítottam volna egyszerre. Brutális élmény volt, de hálás vagyok érte.

Az idő múlásával  újból nekifutottam, egy terapeuta segítségével. NLP terapeuta volt, de amivel átsegített az mélyen hawaii is. Erős szándékkal érkeztem, hiszen 38 évig az áldozat illúziójában éltem. Mégsem volt könnyű dolga és nekem sem. Sikertelen próbálkozások után Nóra zseniális ötlettel állt elő:

Felkelt a székről és azt mondta: “Mariann ülj át ide, ez az anyukád helye!” 

S abban a pillanatban, amikor még a fenekem hozzá sem ért a székhez, mindent megértettem: Ott voltam egy 16 éves kislány helyében, aki rossz körülmények között él, aki fél, aki semmiben nem lehet biztos, a szerelmében sem,  és nincsenek kapaszkodói… és mégis az a bátor kislány azt választotta, hogy én megszületek. Ezért tudok most írni nektek.

Akkor éreztem először a szabadságot, a sokéves önsajnálat hiábavalóságát. Neheztelés, világfájdalom helyett végtelen hálával és tiszta szeretettel éreztem édesanyám iránt. Így Őt is felszabadítottam.

Abban a pillanatban a szegény énből, a világ legszerencsésebb, hálásabb emberévé váltam 3 másodperc alatt. Köszönöm az ÉLETET!

Kutics Mariann

Honlap:  https://szabadaramlas.hu/

Email:    marianna.kutics@gmail.com

Telefon: +36 20 982 5535

 

Szerző:
Kutics Mariann
Szólj hozzá Te is

A cikk szerzője:

Kutics Mariann

KvantumTudatosság oktató és tanácsadó
Hawaii tradíciók közvetítője
Lomilomi masszőr

Please note

This is a widgetized sidebar area and you can place any widget here, as you would with the classic WordPress sidebar.