Út a teljes élet felé

Út a teljes élet felé
Szabadság, felelősség, biztonság

Szabadság, felelősség, biztonság. Korábbi cikkemben szót ejtettem a halálfélelemről, mint az életminőséget alapjaiban meghatározó tényezőről. A halálfélelem minden veszteségtől való félelem alapja. Ám meg lehet szabadulni tőle. A titok az, hogy a halál tényével, mint az élet természetes részével kell megbarátkoznunk, emellett pedig törekednünk kell a minél teljesebb, örömteli életre. Ez lehetne akár ilyen egyszerű is. Milyen is a teljes élet?

Szabadság és ego

Első ismérveként nevezzük meg a szabadságot. Ki ne szeretne valóban szabad életet élni? Ez azonban nem pusztán politikai szabadságot jelent, bár mostanában az sem valósul meg maradéktalanul. Az igazi szabadság a belső szabadságot jelenti. De mitől kell valójában megszabadulni ahhoz, hogy igazán szabadnak érezzük magunkat?

Talán azok közül, akik sokat foglalkoznak spiritualitással, többen rávágnák, hogy az egonktól, bár szerencsére egyre inkább terjed, hogy nem biztos, hogy ez a jó út. Az egonktól nem megszabadulni kell, hanem át kell vennünk felette az irányítást, azaz a kontrollt. Ahhoz, hogy valamit kontrollálni tudjunk, először is meg kell ismernünk. Ahhoz, hogy megismerjük, meg kell figyelnünk.

Az ego megfigyelése

A megfigyelés úgy történik, hogy a fókuszunkat a külvilágról önmagunkra fordítjuk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a napi életünk során egy adott eseményre, pusztán, mint körülményre, beérkező impulzusra tekintünk. A hangsúly azon van, hogy mi miként értékeljük az adott beérkező impulzust.

Milyen érzelmeket és gondolatokat kelt bennünk?  Mit tesztünk ezekkel az érzelmekkel és gondolatokkal? Vajon ők irányítanak minket, vagy mi őket? Képesek vagyunk kontrollálni a gondolatainkat és az érzelmi reakcióinkat? Vagy esetleg náluk van a gyeplő, eluralkodnak rajtunk és átveszik az irányítást? Ezek nagyon fontos kérdések, amik az egyes eseményekre adott reakcióinkat alapjaiban meghatározzák.

Ítéletmentesség

A megfigyelő státusszal kapcsolatban azt a legfontosabb kiemelni, hogy célja a megismerés, nem pedig az önmagunkon végrehajtott ítélkezés. Igyekezzünk csak tudomásul venni az adott helyzetet anélkül, hogy bírálnánk és elítélnénk.

A “oké” csapdája

Sokszor halljuk/olvassuk önsegítő előadásokon és könyvekben, hogy “így vagy oké, ahogy vagy”. Én ezzel sem egyetérteni, sem azonosulni nem tudok. Sokkal hatékonyabbnak érzem azt a fajta hozzáállást, hogy ez nem “oké” bennem, de felismertem, így ez a helyzet kiindulási alapként teljesen “oké”.

Az elsőként említett attitűd számomra nem megnyugvást eredményezett, hanem egy belső konfliktust, mert egyrészt általánosságban jelent ki rólam valamit, másrészt pedig el akarja velem fogadtatni azt, hogy egy dolog, ami “nem oké”, az “oké”. Ezzel szemben a második szemlélet pusztán az önvizsgálatom adott helyzetére tesz megállapítást, és megnyugtató számomra az, hogy nem kell “okéként” tekintenem egy helyzetre, amivel én egyáltalán nem vagyok kibékülve.

A másik sarkalatos pont számomra e két nézőpont összehasonlítása során, hogy az első megközelítés magában hordozza a “nem cselekvés” csapdáját. Úgy vagyok “oké”, ahogy vagyok, akkor minek változtassak? A környezetemnek meg egyébként is úgy kell elfogadnia, ahogy vagyok, hiszen ez a másik, ami a “csapból is folyik”. Az utóbbi megközelítés azonban engem arra ösztönöz, hogy elismerjem, hogy van még min javítani. Ha ezt elismerem, akkor tudatába kerülök annak, hogy ahhoz, hogy a dolgok jobbá váljanak, tennem kell, változtatnom kell. Én ebben sokkal nagyobb dinamikát és egyéni felelősségtudatot érzek.

Szabadság és felelősség

Tanult felelősség

Szabadság és felelősség kéz a kézben jár. Szabad csak akkor lehetek, ha vállalom az ezzel járó felelősséget. A felelősség a felnőtté válás része, azonban nem automatikusan kialakuló része. Egy részét persze meghatározza az, hogy milyen minták alakították életünket gyerekkorunktól egészen az adott pillanatig. Milyen példákat láttunk magunk előtt, hogyan tanítottak minket a szüleink, tanáraink és tágabb környezetünk arra, miként kell vállalni a felelősséget a saját dolgainkért.

Felelősség és hit önmagunkban

A felelősségvállalási hajlandóságunkat felnőttként már sokkal inkább az határozza meg, mennyire hiszünk önmagunkban.

  • Mennyire tartjuk képesnek önmagunkat arra, hogy saját életünket a saját kezünkbe vegyük?
  • Képesek és hajlandóak vagyunk-e önálló döntéseket hozni, vállalva annak összes következményét?
  • Mennyire vagyunk hajlandók megengedni magunknak a hibázás lehetőségét és az azzal járó kellemetlenségeket?
  • Mit veszíthetünk, ha hibázunk, és az mennyire fontos számunkra?
  • Amit potenciálisan elveszíthetünk, az mennyire befolyásolja a biztonságérzetünket?
  • Mi jelenti számunkra a biztonságot és a valódi értékeket?

Ha idáig eljutottunk, akkor lehet, hogy elérkezik a pillanat, amikor meg kell vizsgálnunk, hogy a biztonságot és az értéket valóban fontos és igaz dolgok jelentik-e számunkra. Esetleg itt az idő, hogy felülvizsgáljuk és újrafogalmazzuk értékrendszerünket.

Szabadság, valódi értékek és biztonság

Amikor ehhez a ponthoz elérkezünk, már biztosak lehetünk abban, hogy személyiségfejlődésünknek egy kiemelkedő fordulópontjához érkeztünk. Valami új van megszületőben bennünk. Ez az újonnan kialakuló minőség egy új, örömtelibb élet alapjait képezi. Nem kell feltétlenül eget rengető dolgokra gondolni. Nem kell azt sem várni, hogy ezt a környezetünk majd nagy vállveregetésekkel igazolja vissza. Egyet kell tudnunk és éreznünk: Az újonnan lefektetett alap a megnyugvást és a belső békét hozza el számunkra. És abban a pillanatban, amikor ezt átlátjuk, átérezzük és megértjük, többé már nem kívül fogjuk keresni a biztonságot, hanem ÖNMAGUNKBAN, és ez a kulcs nyitja a teljes élet kapuját.

Benkő Andrea

Képek forrása: S. Hermann & F. Richter és Joshua Woroniecky (Pixabay)

Web: www.balance-in-you.hu

E-mail címe: isz.integralcoaching@gmail.com

2021-04-26

 

Benkő Andrea
Szerző:
Benkő Andrea
Szólj hozzá Te is

1 hozzászólás

A cikk szerzője:

Benkő Andrea

Benkő Andrea

Integrál és tantrikus-taoista szemléletű intimitás, szexualitás és párkapcsolati konzulens, tantra masszőr

Please note

This is a widgetized sidebar area and you can place any widget here, as you would with the classic WordPress sidebar.