A komfortzóna, és ami mögötte rejlik

A komfortzóna, és ami mögötte rejlik
Tudatosság Morzsák Hartyányi Rékától

Egy hónappal ezelőtt indítottam egy 30 napos kihívást, amelynek augusztus 20-án lett vége. A játék lényege ez volt: Tegyél minden nap valamit, ami túlmegy a komfortzónádon!

Izgalmasnak érződött az energiája már a kezdetektől, és így utólag meg kell mondjam, rengeteget tanultam belőle, azaz több olyan információhoz jutottam elsősorban önmagamról, amelyeket máskülönben lehet, hogy nem vettem volna észre. 

Ha tudatos figyelemmel vagyunk jelen az életünkben, rengeteg dologra lehetünk másként éberek, amelyekre általában nem szoktunk olyan formában ránézni, ahogyan felbukkanhatna. Most ezen felismeréseimet szeretném Veletek megosztani. 

Mi az a komfortzóna?

Erre sajnos nincs pontos definícióm, hiszen mindenkinek máshol vannak az úgynevezett komfortzóna határai. Van olyan, hogy valami természetes az egyikünknek, de a másikunknál már kiüti a biztosítékot. Olyan is előfordul, hogy valami nekem “belefér”, de ugyanattól valaki más már nekimegy a falnak.

Valójában onnantól beszélhetünk komfortzónán túlról, ahonnan az ember már nem érzi magát biztonságban és rutinosan. Egyértelműen kényelmi zónának sem lehet nevezni – bár a komfort szó kényelmet jelent-, hiszen az is lehet komfortzónán belüli, amikor valaki képtelen változtatni egy olyan élethelyzeten, ahol már jó ideje kellemetlenül érzi magát. Általában stresszt okoz kilépni a megszokott keretekből. Ez azonban egyeseknek inspiráló lehet, míg mások pedig falakat húznak fel, és elzárkóznak a lehetőségektől. Valaki élvezi, hogy új kalandokban lehet része, mások viszont menekülnének vissza a megszokottba. 

A lényeg, hogy amikor kilépünk a rutinos, megszokott kerékvágásunkból, új lehetőségek nyílhatnak meg. A kérdés, hogy élünk-e velük?

Amikre én figyelmes lettem ez alatt az egy hónap alatt

1. Elképzelhető, hogy még mindig abban a hitben vagyunk, hogy olyan helyen vannak a határaink, amelyek már rég nem aktuálisak

Hajlamosak lehetünk arra, hogy leragadjunk a fejünkben élő önmagunkról alkotott kép mellett, amelyet az elménk legtöbbször olyan eseményekhez, vagy időszakokhoz köt, ahol valamilyen emlékezetes tapasztalásunk volt. Lehet ez kellemes, illetve kellemetlen is.

Bármilyen is a tapasztalás, a hozzá fűződő érzéseink berögzülnek, és később az elménk egy hasonló helyzetben újra előidézi, hogy hogyan éreztük magunkat akkor, és arra kényszerít, hogy ugyanúgy viselkedjünk, érezzünk az új helyzetben is, még akkor is, ha valójában teljesen másról van szó.  Így elfelejtjük „aktualizálni” magunkat a jelenben, nem vesszük észre, hogy mennyi minden változhatott bennünk, körülöttünk, az élethelyzetünkben, azóta az ominózus élmény óta.

Egy tipikus példa, amely többek között velem is megtörtént, hogy gyermekkori – óvodai színdarab, versmondás stb.- szerepléseim során belezavarodtam a szövegembe, megkukultam, és azt gondoltam magamról, hogy nagyobb tömeg előtt képtelen vagyok megszólalni rendesen, és mindent elfelejtek. Emiatt rendszeresen halálra izgultam magam, még felnőtt koromban is, bármikor meg kellett szólaljak több ember előtt.

Aztán egyszer a munkahelyemen annyira extrém helyzetbe kerültem – erősen túlléptem a komfortzónámat –, hogy Angliába kellett utaznom, és angolul kellett prezentálnom 50 felsővezető előtt. Annyira izgultam, hogy majd elájultam, de megcsináltam, és nagyon sok bíztatást, elismerést kaptam. Ez az élmény feloldotta azt az évtizedes blokkomat, hogy nem tudok emberek előtt beszélni. Sikerült aktualizálnom magam, elismernem, hogy sikerült, és onnantól kezdve már nem okoz gondot, ha emberek előtt kell beszélnem.  

Teremtő kérdés, hogy aktualizálni tudd magad a jelenben: Ki lehetek én ma, amiként/akiként eddig még sosem léteztem?

2. Legtöbbször nyomásként éljük meg a nagyobb változásokat, így, ami izgalmas, lehetőségekkel teli kihívás lehetne, rosszá tesszük (magunkat), és meg is állíthatjuk az előrehaladásban önmagunkat

Gondolnánk-e, hogy a nyomásra álruhába bújtatott lehetőségként is nézhetnénk? Szinte minden a nézőpontunktól függ; problémaként és akadályként akarunk-e tekinteni a változásokra az életünkben, vagy megragadjuk a felbukkanó lehetőségeket?

Ez alatt a 30 napos kihívás alatt nem egyszer úgy léptem ki a komfortzónámból, hogy velem, vagy épp a kisfiammal történt egy-egy kisebb baleset. Elsőre mindenképp korlátozásnak tűnt, hiszen ő is itthon volt egy hetet az óvodából a lába miatt, ami megsérült, én meg 3 hete könyök- és vállzúzódással igyekszem létezni a mindennapokban, kisebb-nagyobb fájdalmak közepette.

Választhatom a dühöngést, hogy le vagyok lassítva, és megkérdezhetem azt is, hogy mire ad ez éberséget? Az egyik kedvenc kérdésemmel élve; Mi az ajándék ebben, amit nem veszek észre?

Amikor egy ilyen jellegű kérdést felteszünk, a figyelmünk azonnal elmozdul egy másik irányba. Kíváncsiak leszünk, milyen ajándékot rejt a helyzet, így könnyedebben is tud megmutatkozni. Nekem például lett így időm átgondolni, miként szeretnék megújulni a jövőben. Több inspiratív ötletem támadt, és rájöttem, új vizekre is szeretnék evezni továbbtanulás/fejlődés terén. El is kezdtem a ráhangolódást. Még nem tudom milyen izgalmas kihívást fognak jelenteni számomra, de érzékelem az energiáját már most. Ezek a lehetőségekre a korábbi nagy rohanásban talán nem gondoltam volna. 

Ha olyan helyzetben vagy, amelyet nyomásként élsz meg, mielőtt rosszá tennéd magad, vagy a helyzetet, kérdezd meg: 

Ez probléma, vagy álruhába bújtatott lehetőség? – érzékelni fogod, hogy megnyílik egy energetikai tér afelé, hogy észrevedd az ajándékot abban a helyzetben, amelybe beleragadtál.

3. Sokszor észre sem vesszük, hogy már túl is léptük a kényelmi zónánkat

Ez kicsit olyan, mint az aktualizálás, hogy felül tudjuk-e írni a régi képet a fejünkben önmagunkról. Viszont kiegészíteném azzal, hogy be kellene iktatnunk a mindennapjainkba önmagunk elismerését ahhoz, hogy ne csak legyintsünk, amikor többet teszünk, nagyobbat teremtünk, mint addig bármikor. Sokan hajlamosak vagyunk egy pipát odatenni az elért célhoz, és már azonnal azt nézzük, mi a következő állomás. Egyre nagyobb, és nagyobb „falatokat” vállalunk be, anélkül, hogy hálásak lennénk önmagunknak, elismernénk, hogy mi mindent tettünk le az asztalra, és teszünk nap, mint nap.

Tipikus példa erre azok az anyák, akik mindent megcsinálnak, 0-24 órában ugranak, ha a családnak szüksége van valamire. Ők azok, akik nem lehetnek betegek, nem pihenhetnek, majd rosszul esik nekik, ha azt érzik, nem ismerik el eléggé őket. De valójában ők nem ismerik el saját magukat, nem tudják értékelni azt, amit megtesznek, és nem tudják befogadni mások háláját sem. 

Teremtő kérdés, amelyet használhatsz ahhoz, hogy több elismerést tudj önmagadtól, és másoktól fogadni: Mi kellene ahhoz, hogy minden egyes nap elismerjem, és értékeljem önmagam nagyszerűségét? 

4. Vajon milyen nézőpontjaink vannak arról, hogyan léphetjük túl a komfortzónánkat?

Az én nézőpontom valószínűleg az volt, hogy drasztikus jeleket kell adnia az Univerzumnak ahhoz, hogy én megugorhassak valamit. Így a kihívás első hetén le is zajlottak a balesetek, és még az autóm is elromlott. Észrevettem ezt a folyamatot, és kértem az Univerzumot, hogy finomítson. Értem én a gyengédebb, kedvesebb jelzést is.

Korábban azt gondoltam történnie kell valaminek ahhoz, hogy legyen indokom változtatni, de mi van, ha nem kell indok? Mi van, ha egyszerűen csak mást választhatok? Mi van, ha nem kell, hogy ezt valamilyen drasztikus történés megelőzze? Amikor ezeket a kérdéseket végigfuttattam, felismertem, hogy még mennyire bele voltam ragadva abba, hogy a változáshoz szükségem van egy jó erős fenékbe rúgáshoz. 

Teremtő kérdés, melyet használhatsz ahhoz, hogy a változás könnyedén jöhessen az életedbe: Mi kellene ahhoz, hogy örömmel, könnyedén fogadjak mindent, ami az életemben meg szeretne jelenni?

5. Gyakorolhatjuk az elengedést

Ez a 30 nap megmutatta nekem azt is, hogy még mindig sokszor ragaszkodom a terveimhez, és nehezen veszem, ha valami hirtelen felülírja azokat.

Az Univerzum legtöbbször nem az általunk kitalált formában hozza be az életünkbe a lehetőségeket, és ha túlzottan ragaszkodunk a terveinkhez, nem vesszük észre, hogy valami sokkal nagyobb, teremtőbb változás jelenhetne meg. 

Teremtő kérdés az elengedéshez: Mi kellene ahhoz, hogy a ragaszkodás helyett kíváncsi nyitottsággal álljak minden felbukkanó lehetőség előtt?

6. Választhatunk minden egyes nappal többet!

A komfortzóna elhagyása lehetőséget ad arra, hogy egyre többet, és többet fogadhassunk be önmagunkból, a képességeinkből, a tudásunkból, hálából, és nagyrabecsülésből. Amint az alsó polcról feltesszük magunkat a legfelsőre, és figyelembe vesszük a saját igényeinket is – ergo egyre többet választunk önmagunkért, és többé nem önmagunk ellen-, akkor a kényelmi zóna határai elkezdenek kitolódni, elhalványulni, rugalmassá válni.

Két teremtő kérdéssel zárok, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a komfortzóna határai többé ne legyenek olyan élesek: 

Mi kellene ahhoz, hogy minden egyes nappal egyre többet, és többet kapjak Önmagamból? Mik a végtelen lehetőségeim a megújulásra?  

Írta:

Hartyányi Réka

2021.08.24.

Access Consciousness Facilitátor, Kineziológus

Elérhetőség: www.hartyanyireka.hu

Képek forrása: Unslpush ingyenes letöltés

Szerző:
Hartyányi Réka
Szólj hozzá Te is

A cikk szerzője:

Hartyányi Réka

Access Consciousness Facilitátor, Kineziológus

Please note

This is a widgetized sidebar area and you can place any widget here, as you would with the classic WordPress sidebar.