A Tai-Chi egészségre gyakorolt hatása

A Tai-Chi egészségre gyakorolt hatása
A test és az elme mozgásformája

A Tai-Chi egy szelíd testmozgás, ami elősegíti az erő, a rugalmasság, az egészség, az egyensúly megőrzését, és tökéletes tevékenység lehet egy egész életen át. 

A Tai-Chit gyakran “mozgásban lévő meditációnak” is hívják, de lehet, hogy érdemesebb elnevezés lehet a “mozgásban lévő gyógyszer”, ugyanis egyre több bizonyíték van arra, hogy ennek az elme-test gyakorlatnak, – amely Kínából, és harcművészetből származik – sok egészségügyi probléma kezelésében vagy megelőzésében van értéke. 

Ez egy olyan sport, amit bármikor elkezdhetünk, még akkor is, ha egészségi állapotunk nincs a legjobb formában.

A Tai-Chi egy lassú mozgásforma, amely állati cselekvésekről elnevezett mozgássorozatokból áll, mint például a “fehér daru széttárt szárnya”, és harcművészeti elemeket is tartalmaz. A mozgás közben mélyen, és természetes módon lélegzik a résztvevő, és figyelmét a testérzeteire összpontosítja – mint néhány meditáció esetében. 

A Tai-Chi több szempontból is különbözik a többi mozgásformától. A mozdulatok általában körkörösek, és soha nem erőltetettek. Az izmok inkább ellazulnak, mint megfeszülnek, kíméli az izületeket, és a kötőszövetek sincsenek megnyúlva. 

Egyre több kutatás bizonyítja, hogy a betegségek felépülését kifejezetten támogatja ez a mozgásforma. Javítja a beteg életminőségeit, és gyorsítja a betegség gyógyulását. 

 

Tai-Chi filozófiája

Ahhoz, hogy élvezhessük a tai-chi egészségünkre gyakorolt hatását, nem kell, hogy a kínai filozófia gyökereibe is teljesen elmélyedjünk, de néhány alapfogalom segíthet a megközelítés értelmezésében.

Qi: A testen átáramló energia. A Tai-Chi állítólag feloldja, és ösztönzi a Qi megfelelő áramlását.

Yin és Yang: ellentétes elemek, amelyeknek összhangban szükséges lenniük, és amelyekről azt gondolják, hogy ezek alkotják az Univerzumot. A Tai-Chi állítólag elősegíti ezt az egyensúlyt. 

 

Tai-Chi mint mozgás

A Tai-Chi tartalmazhatja ezeket az elemeket:

Bemelegítés

Olyan könnyed mozdulatok, mint a vállkörzés, vagy a fej egyik oldalról a másikra forgatása. Olyan mozdulatok, amelyek segítenek ellazítani az izmokat, izületeket, valamint a légzésre, és a testre koncentrálnak.

Tai-Chi formák gyakorlása

A rövid formák – formai mozdulatok halmazai – egy tucat, vagy annál kevesebb mozdulatsor.

A hosszú formák azonban akár száznál is több mozdulatot is tartalmazhat. A különböző stílusok, kisebb vagy nagyobb mozgásokat igényelnek. Az elején inkább a kisebb forma ajánlott, és a lassabb mozgások, különösen akkor, ha idősebb, vagy nem teljesen egészséges a gyakorló. 

Qigong (vagy chi kung) 

Légzési feladatok, vagy energetikai munkák, ami gyengéd lézésből áll, amit néha kombinálnak mozgással is. A célja, hogy segítsen ellazítani az elmét, és a mozgósítani a test energiáit. 

 

Néhány tanács

A Tai-Chi nagyon biztonságos, és nincs különösebb felszerelésre szükség a gyakorlásához, így könnyű elkezdeni. 

Ne ijedj meg a nyelvezetétől. Az olyan neveket, mint a Yang, Wu, és Cheng a Tai-Chi különféle ágainak adják, tiszteletben tartva azokat az embereket, akik a formának nevezett mozdulatsorokat alakították ki. Egyes programok a Tai-Chi harcművészeti aspektusát hangsúlyozzák, nem pedig a gyógyulás, és a stresszcsökkentés lehetőségét. 

Bizonyos formák hosszabb, más formák rövidebb mozdulatsorokat tartalmaznak, és vannak olyanok is, ahol nagyobb hangsúlyt fektetnek a légzésre, vagy a meditációra. A név kevésbé fontos, mint maga az érdeklődés igénye, vagy az igényeknek megfelelő megközelítés megtalálása. 

Érdemes órákat látogatni, és tapasztalt tanárt keresni, nem pedig videó, vagy leírás útján megtanulni. Egy oktató nagyban segíthet a helyes testtartás elsajátításában, valamint a formák helyes megtanulásában is. 

Légy türelmes. Ahhoz, hogy érezhető, és mérhető eredményeket érhess el az egészséged javulásában, legalább 12 hétnek el kell telnie. Lehet hetente egyszer, vagy akár kétszer is eljárni, miközben otthon is gyakorolsz.

 

Nincs fájdalom, nagy nyereség

A Tai-Chi javíthatja az alsó test, és a felső test erejét. Rendszeres gyakorlásakor a Tai-Chi eredményei összehasonlíthatóak a gyors sétáéval, vagy az olyan gyakorlatok eredményeivel, ami az állóképességet erősítik.

Annak ellenére, hogy nem súlyokkal, vagy ellenállási sávokkal dolgozik a Tai-Chi gyakorlója, erősödik a teste. Erősödik az alsó-, valamint felső test, a has, és a hát központi izmai. 

A Tai-Chi növelheti a test rugalmasságát.

Egyensúly. Ez a mozgás javíthatja az egyensúlyt, és egyes tanulmányok szerint csökkenti az esésekből eredő balesetek számát is. Hozzájárul a test térbeli helyzetének érzékelés képességében. 

Aerob kondicionálás. A mozgások sebességétől, és méretétől függően a Tai-Chi bizonyos aerob előnyökkel járhat. 

Összességében a Tai-Chi nem csak egy sport, hanem olyan “gyógyító” mozgásforma, ami hat a tudatra, és a testre is egyaránt. Nem kíván különösebb előképzést, viszont ha belefogunk, annál nagyobb eredményeket érhetünk el. 

Csodás napot!

Tari Valéria

Forrás:

“An Introduction to Tai Chi” Harvard Health Special Report

 www.taichihelath.com

Tree of life Tai-Chi Center 

Fotó: Mark Hang Fung So, Monica Leonardi

Szerző:
Tari Valéria
Szólj hozzá Te is

A cikk szerzője:

Tari Valéria

99% Légy az egyetlen! című könyv szerzője,
Párkapcsolati Tanácsadó,
Szent Kakaó Healing Ceremónia Facilitátor,
ThetaHealing Instruktor

Please note

This is a widgetized sidebar area and you can place any widget here, as you would with the classic WordPress sidebar.