Vaginális depresszió – vulvodynia

Vaginális depresszió – vulvodynia
A testet öltött ellenállás

A napokban olvastam egy cikket a Vaginális depresszió – vulvodynia-  betegségről. Jellemzője, hogy a hüvely bemeneténél és annak környékén égő érzés, viszketés, fájdalom tapasztalható. Ez a betegség vajon összefügg a szexualitással? Megéljük, örömöt találunk benne, vagy csak eltűrjük?

A vaginális depresszió súlyos esetben bármilyen idegen testtel történő kontaktus esetén felléphet – akár kerékpározás, ülés során is -. Kimutatható és diagnosztizálható fizikai okai nincsenek. Jelenleg kutatások folynak azzal kapcsolatban, hogy mi állhat a jelenség hátterében.

Összefüggésbe hozták már genetikai hajlammal, autoimmun betegséggel, táplálkozással, hormonális változásokkal, a “hagyományos” depresszióval, de egyöntetű álláspont a kiváltó okok tekintetében még nem született. A kutatók azonban abban egyetértenek, hogy a tünetegyüttes okainak feltárása nem korlátozódhat csupán a biológiai működésre, így kezeléséhez a lelki okok terápiás feltárása és megoldása is elengedhetetlen.

A szexualitás, mint az élet körforgásának fenntartója

Ha a legnyilvánvalóbbal kezdjük, rögtön felmerül a gyermekvállalás kérdése. Akarunk-e anyává válni? Konszenzus van-e a párunkkal ebben a kérdésben? Ha konszenzus van, az valóban kettőnk egybehangzó akaratán nyugszik, vagy szerepet játszik benne külső nyomás?

Átvitt értelemben azt is meg kell vizsgálni, hogy a szexuális együttléttel valóban olyan kapcsolatnak adunk-e életet, amilyenre valójában vágyunk. Mennyire éljük meg a szexuális örömöket a párunkkal? Mennyire tudatos a motivációnk a partnerünkkel való egyesülésre? Valóban a szeretet és a vágy az, ami miatt testiséget szeretnénk, vagy esetleg valami más célból, hiányból, félelemből, kötelességből, megfelelési kényszerből tesszük ezt? Ha a mondat második részében motivációra leltünk, ott nagy valószínűséggel az okkal párhuzamosan az ellenállás is megjelenik.

A tantrikus megközelítés szerint a szexualitásban a férfi és a női ősprincípiumok egyesülése teljesedik ki a feltétel nélküli – Isteni- szeretet által vezérelt kapcsolódás során. Ha figyelembe vesszük a spirituális irányzatoknak azt az alapelvét, hogy minden tudás bennünk van, rögtön láthatjuk, hogy az ellenállás valójában miből indul ki akkor, amikor nem az őszinte szeretet motiválja a partnerünkkel való testi egyesülést.

Ha maga a párkapcsolat távol áll ettől a minőségtől, a lelkünk nem biztos, hogy érdemesnek tartja arra, hogy életben tartsuk. Ha lelkünk szándékával szembe megyünk, feszültség keletkezik bennünk. Ennek a feszültségnek a mértéke határozza meg azt, hogy a Vaginális depresszió tünetei mely szinteket érintik majd, kezdve a szorongástól, a depresszión át egészen a testi panaszokig.

A szexualitás női aspektusa, a befogadói minőség megélése

Sokak számára ismeretes, hogy a férfi minőség az adó, a női pedig a befogadó. Nincs a kettő egymás nélkül. Egy emberben – nemtől függetlenül – mindkét oldal megtalálható, azonban természetünkből adódóan bennünk, nőkben a befogadói minőség a domináns. E minőségünket szexualitásunkkal kapcsolatosan két aspektusból is górcső alá kell venni: mennyit és mit vagyunk hajlandóak és képesek általában befogadni, és mennyit vagyunk hajlandóak és képesek befogadni a férfitől, akivel testiséget szeretnénk megélni.

Az örömre való hajlandóságunk korlátja, befogadóképességünk határa

A befogadásunkat számtalan tényező befolyásolja. Mit gondolunk magunkról emberként és nőként? Milyen a testképünk? Mennyi öröm jár nekünk? Az öröm természetes összetevője az életünknek, vagy ki kell érdemelnünk? – Elég jó vagyok? Vajon elég szép vagyok? Megfelelően sovány vagyok? Elég fiatal vagyok? Szerethető vagyok? stb.

Ha a szexualitás örömeit nézzük, megjelenhet a két legrombolóbb, az öröm útját tőlünk leginkább elvágó érzés is: a szégyen és a bűntudat. Ahhoz, hogy a szexualitásban kiteljesedjünk, szembe kell néznünk azokkal a tudatalatti programokkal, mintákkal, bevésődésekkel, amik blokkolják ezt bennünk.

Ez a terület önismeretünk egyik legnehezebb területe, épp az előbb említett két pusztító érzelem, a szégyen és a bűntudat miatt. Nagy eséllyel ezeket csak nagyon kevesen úsztunk meg gyermekként, fiatalként, majd felnőttként. Amíg ezeket nem dolgozzuk ki magunkból, sosem leszünk “elegek”, és ez nem máson, kizárólag csak rajtunk múlik.

Ahány nő, annyi élettörténet. Bár vannak általánosságban érvényes sémák és minták, ennek feltárása és megoldása minden esetben egyedi, egyéni (ön)munkát igényel. Fontos, hogy ezt megtegyük, mert ha megszabadulunk az önkorlátozó tudatalatti programjainktól, igenis elegek leszünk. Nem lesz többé kérdés, hogy mit érdemlünk meg, és mit nem. Nem leszünk kiszolgáltatva külső ítéleteknek sem. Ez lesz az a szilárd talaj, amin állva nekifoghatunk a következő kérdés vizsgálatának.

Mennyire ismerjük el és értékeljük a férfit, mit tudunk és mit vagyunk hajlandóak befogadni tőle?

Mit is jelent számunkra a férfi? Milyen értékeket hordoz magában? Mennyit hajlandó adni? Mennyit képes adni? Amikor ezekre a kérdésekre választ adunk, akkor ezt az alapján tesszük, amilyen minták alapján a “Férfi” képét összeállítottuk magunkban. Talán nem meglepő, hogy túlnyomó részben az édesapánkkal való kapcsolatunk fogja ezt meghatározni. Ha az a kapcsolat hiányt szenvedett, a réseket máshonnan fogjuk betömni. A paletta széles. Nemrég egy videó rávilágított egy tényre, amit én igaznak éreztem a saját nézőpontomból, épp ezért ejtenék is róla néhány szót.

A média csapdája

Talán nem tévedek nagyot, ha azt feltételezem, hogy sok nőtársammal együtt kedveljük a romantikus filmeket, a szinte tökéletes férfiképpel. E filmek készítői pont azzal teremtenek nézettséget, hogy az előbb említett réseket betömve – azzal kevésbé foglalkozva, hogy a karakterek mennyire rugaszkodnak el a realitás talajától – odaszögezzenek minket a képernyő vagy a mozivászon elé. Nem mérlegelve ennek hosszú távú hatását (persze miért is kéne nekik…?).

E csapda legnagyobb veszélye, hogy a tudatalattinkra hatva generálnak egy, – Richard Rohr fogalmával élve – a “fehér férfiak társadalmának” valóságától oly távol álló ideált. Mi pedig ez alapján fogunk bele a társunk kiválasztásába. Ez már önmagában elég nagy problémát jelent, mert egyrészről ott az idealizált férfikép, aki önérvényesítő, minden szempontból kemény és biztonságot nyújtó, mélyérzésű, az érzéseit tisztán kommunikálni képes, megnyerő külsejű pasi, aki, ha egyáltalán hibázik, a hibája oly mértékű csupán, hogy épp ésszel fel sem fogjuk, hogy hogy nem lehet megbocsájtani neki.

Emellett azt is érdemes megvizsgálnunk, hogy milyen jellemzőkkel ruházzák fel a női karaktereket. Enyhén szólva is csak úgy tudnám jellemezni: szegényes. Ami mindenekelőtt szembe tűnően hiányzik belőlük, az az empátia. Csodálatos anyák, akik egyedül is képesek eltartani és nevelni a gyermekeiket. Karriert építenek, csinosak, fittek, vékonyak, nagy teherbírásúak, bevállalósak, de sértődékenyek. Az érzéseiket vállalni nem igazán képesek, inkább az első nehézségnél csapot-papot otthagyó, “majd én inkább akkor továbbra is egyedül csinálom” típusú felszínes szereplők, akik bármilyen félreértésnél a legrosszabbra gondolnak, és a férfit hibáztatják. De! A férfi így is harcol a kegyeikért, majd romantikus gesztusokkal visszahódítja, és jöhet a holtomiglan-holtodiglan dolce vita.

De valóban ilyenek lennénk? Én nem hiszem! Valóban így működne az élet és a férfi-női kapcsolatok? Azt pláne nem hiszem!

Bár úgy tűnhet, e rész taglalásánál kissé eltértem cikkem eredeti témájától, – Vaginális depresszió- mégis fontosnak tartottam. Fontosnak tartottam azért, hogy rávilágítsak arra, hogy élettörténetünkön túl mennyi és milyen tényező befolyásolja azt, hogy a tudatalattink, hogyan irányítja működésünket, és adott esetben, ez mennyire szabotálhatja boldogságunkat és végső soron akár egészségünket.

 

Élj teljes életet!

Ha teljes életet szeretnénk élni, elkerülhetetlen, hogy önismereti munkával megismerjük és felülírjuk programjainkat mind saját működésünk, mind pedig elvárásaink tekintetében. Csak így tudjuk reálisan mérlegelni azt, hogy egy párkapcsolat, amelyben szexuálisan kiteljesedhetünk valóban méltó-e arra, hogy testileg és lelkileg kitárulkozzunk benne. Egész addig, amíg ez nem történik meg, kapcsolódásunk valamilyen mértékben nélkülözni fogja a tudatosságot.

Amíg szexualitásunkban és párkapcsolatunkban menekülünk a tudatosítás elől, az nélkülözni fogja az intimitást, mert a szembenézés elkerülése végett falakat emelünk magunk köré. Intimitás nélkül a kapcsolatunk felszínes lesz, és belső konfliktusokkal teli. Amíg fájdalomtól való félelmünkben kerüljük a szembenézést, elfojtásban éljük az életünket. Freud óta tudjuk, hogy az elfojtások előbb-utóbb testi szintet öltenek, rákényszerítve minket arra, hogy megoldjuk a problémát.  Lehet ez alapja a Vaginális depressziónak? Szerintem igen!

Amit esszenciaként végül kiemelnék, az az, hogy tudatosan, vagy tudattalanul, de működésünket mi alakítottuk ki és mi határozzuk meg. A körülmények csak azok a tényezők, amelyekre valamilyen módon reagáltunk. Mást okolni értük egy idő után haszontalan és felesleges. Ha nem vagyunk hajlandók erre tudatossá válni, tettesek és áldozatok is vagyunk egyszerre. Ha már elkerülhetetlenül tettesek vagyunk a saját életünkben, legyünk tettesek úgy, hogy az mindenki számára kielégítő, akár örömteli legyen, önmagunkat is beleértve.

Benkő Andrea

Weboldal: www.balance-in-you.hu

Képek forrása: Piaxabay ingyenes letöltés

Szerző:
Benkő Andrea
Szólj hozzá Te is

A cikk szerzője:

Benkő Andrea

Integrál és tantrikus-taoista szemléletű intimitás, szexualitás és párkapcsolati konzulens, tantra masszőr

Please note

This is a widgetized sidebar area and you can place any widget here, as you would with the classic WordPress sidebar.