Az érintés művészete

Az érintés művészete
Hogyan hozhatjuk vissza a csodát az életünkbe?

Nem is gondolnánk, hogy egy érintés mögött mennyi érzelem és egyéb jelentés húzódik meg.

A kéz és a bőr a szívcsakrához kapcsolódik, így mind az érintést adó, mind pedig az érintést fogadó érzékszerv az ember szeretetközpontjához tartozik.

Amikor világra jövünk, a születés traumáját követően – amit sokszor a halál traumájához hasonlítanak-, az első lélegzetvételt követően, édesanyánk ölelése, érintése az első inger, amit megtapasztalunk. Ez az érintés mutatja meg számunkra először a szeretet kifejezését a fizikai világban. E tapasztalat összekapcsolódik a szeretet energiájával, a sejtjeink legmélyéig hatol, és örökre elraktározódik bennünk.

Ezentúl, ha valaki szeretettel érint, újra előhívja ezt az emléket, ami megnyugvással, biztonsággal, boldogsággal tölt el bennünket, és megerősíti azt a programunkat, hogy az érintés a szeretet kifejezésének egyik legőszintébb, legtisztább és legfontosabb formája.

Hogyan fakul az érintés öröme?

Sok esetben, az érintések, simogatások, ölelések gyakorisága, hossza, mélysége és értéke, ahogy cseperedünk és felnőtté válunk, valahogy csökken.

Óvodás korban a szülők még viszonylag többet simogatnak, ölelnek, puszilnak, az óvónénik is meg-meg szeretgetik a kis lurkókat. Általános iskolás korba lépve azonban valami megváltozik. Sok esetben minden – talán még otthon is – valahogy hidegebbé, ridegebbé válik. Az érintések, ölelések, puszik száma csökken. Már egyre kevésbé fogják meg gyermekeik kezét a szülők az utcán, vagy a gyermek utasítja azt vissza. Talán furán is néznének a járókelők, ha egy tíz éves forma kiskamasz még fogná anyukája kezét a parkban sétálva. Az iskola előtti búcsúzkodásnál az ölelés és a puszi cikivé válik. Az érzelmeink kifejezése nyílt terepen “cikivé” válik.

Aztán észrevétlenül eljutunk oda, hogy az érzelmeink, a szeretetünk kifejezése már nem csak akkor válik idegenné, akár kellemetlenné, ha más látja, hanem egymás közt is. Így aztán szépen lassan elfelejtünk érintést adni és érintést fogadni is, és szegényebbek leszünk.

Szerelem, szexualitás, érintés

Kamaszkorba érve megkopott emlékekkel köszönt be a szerelmi kísérletezés időszaka, majd az első szexuális tapasztalat. Napjainkban a szexuális edukáció, az egészségügyi és biológiai működésre és kockázatokra terjed ki csupán. Az érzelmi háttérre, az értékekre, az érintések jelentőségére nem. Valahogy kimarad a felkészítésből a legfontosabb dolog: az érzelem. A szexualitás és az érintés szeretetünk kifejezésének egyik alapvető eszköze.

Az első együttlét az ember egész további érzelmi és szexuális életére hatással van, és bizony nem attól lesz rossz vagy jó, hogy kinek milyen, mekkora, és milyen felnőtt filmekből vett ötleteket lehet megvalósítani tapasztalat nélkül rögtön, azonnal. Az első együttlétet az fogja befolyásolni, hogy kivel, milyen szeretettel és odafigyeléssel éli meg az ember. Hogyan képes érintéseivel, ölelésével, simogatásával biztosítani a másikat arról, hogy valami gyönyörű dolgot fognak átélni együtt. Valami olyat, ami hatalmas jelentőséggel bír, és ami alapjaiban fogja meghatározni további életüket. Tekinthetünk ilyen formán az első szeretkezésre egyfajta beavatásként is.

A családi, baráti és tágabb környezetből érkező tapasztalatokból, megkoronázva azokat a szüzesség elvesztésének élményével, összeáll a “kezdőcsomag”, amivel az ember a társas kapcsolatait a későbbiekben teremteni és élni fogja. Új tapasztalatokat szerez, amelyek így vagy úgy alakítják majd ezt a “csomagot”. Kísérletezik, szép emlékeket és sebeket gyűjt, amelyeket testében, lelkében és sejtjeiben is elraktároz.

Hova tűnik a csoda?

Tapasztalatom szerint a mai modern társadalomban a szeretetteljes kapcsolódás, az érintés és a szexualitás méltánytalan helyzetbe került. Sokan tabuként tekintenek rá, ráadásul szomorúan látom, hogy még azokon a fórumokon is, ahol a résztvevők nyíltan kommunikálják szexuális tapasztalataikat, vágyaikat és kérdéseket tesznek fel egymásnak, nagy részben olyan témák kerülnek megtárgyalásra, hogy kinek milyen, mekkora jön be, hova menjen a végtermék, milyen extrém helyen, módon, milyen pózban, milyen fétis? … és még sorolhatnám.

Számomra ez azt sugallja, hogy az esetek többségében a szexualitás a pillanatnyi öröm forrásaként funkcionál. Trendeket követ, teljesítményorientált, sokszor személytelen és kizárólag élvezeti célt szolgál. Elveszik belőle a lelkiség, a kapcsolódás szentsége, a benne rejlő potenciálokról nem is beszélve.

Hogyan hozható vissza a csoda?

Kedvességgel, szeretettel, tapasztalással és tanulással előhívható az érintések “szeretet-emléke”. Masszázsaim során nap mint nap megtapasztalom, hogy akiben felébred az igény, hogy magasabb szintre emelje érzékiségét, szexualitását és az érintésekhez való viszonyát, könnyebben képes erre, mint azt elképzelte.

Az érintés tanulható, újratanulható és fejleszthető. A tanulás első lépése a tapasztalás. A tapasztalás egyik módszere lehet az érzéki masszázs, amely már első alkalommal képes arra, hogy felébressze a szunnyadó kellemes, biztonságos, örömmel és boldogsággal teli élményeket, amiket tiszta, szeretetteljes kapcsolódásainkból raktároztunk el magunkban. A masszőr ilyenkor nem kielégítésre törekszik. Az a közös cél, hogy a masszázs fogadója mindenekelőtt saját magával kerüljön mély, őszinte és intim kapcsolatba. A masszőr feladata, hogy ehhez személyével, tudásával, elhivatottságával és alázatával hozzájáruljon és biztonságos teret nyújtson. A masszázs során szerzett tapasztalat felébreszti a fogadó félben azt a tudást, ami mindenkiben benne rejlik. Aminek az alapja a szeretet.  

Ha valaki többször átéli a masszázs nyújtotta tapasztalatot, nagy eséllyel felébred az igény benne, hogy ne csak befogadni, hanem adni is képessé váljon. Ilyenkor már nem az a cél, hogy valaki szexguru legyen, és teljesítményével elismerést, vagy trófeákat gyűjtsön. Sokkal inkább az a tiszta szándék motiválja, hogy érintéseinek segítségével megtanulja a szeretetet egy magasabb szintű kapcsolódásban, annak valódi minőségében közvetíteni.

Ha ez a vágy megszületett, már csak egy apró lépés van hátra, az elméleti és technikai tudás megszerzése, melyre ma már számos lehetőség elérhető.

És a csoda visszatér!

Benkő Andrea

weboldal: www.balance-in-you.hu

E-mail elérhetőség: isz.integralcoaching@gmail.com

Fotók: pixabay ingyenes letöltés

Szerző:
Benkő Andrea
Szólj hozzá Te is

A cikk szerzője:

Benkő Andrea

Integrál és tantrikus-taoista szemléletű intimitás, szexualitás és párkapcsolati konzulens, tantra masszőr

Please note

This is a widgetized sidebar area and you can place any widget here, as you would with the classic WordPress sidebar.