Az Intimitás művészete

Az Intimitás művészete
99% Tari Valériától

Lényegében talán annyit jelent az intimitás képessége, hogy találkozunk önmagunkkal, valaki más közelében. Megnyílunk, megengedjük magunknak, hogy valódi önmagunk legyünk, befogadóvá válunk, és megengedjük a másiknak is, hogy találkozzon legbensőbb énünkkel.

Az intimitás a kapcsolatok építőköve. Ahhoz, hogy megfelelően törődjünk egymással, és kényelmesebbé tegyük az együtt töltött időt, az intimitás szinte elengedhetetlen.

Ez a fajta bensőséges lét tartalmazhat fizikai, vagy érzelmi közelséget, vagy akár mind a kettőt egyszerre. Amit azonban fontos tudnunk, hogy az intimitás nem csak a szexualitásban fejeződhet ki, viszont lehet összefüggés a romantika, a szexualitás, és az intimitás között. 

Mint oly sok fogalom, az intimitás sem határozható meg egyetemlegesen, hiszen egyénenként eltérő igényeink vannak, és személyenként másként fejezzük ki magunknak. 

Valakinek egy baráti, vagy családi összejövetel is lehet intim a meghittségen túl, valaki viszont valóban csak a szexualitásban képes annyira felszabadulni, hogy megélhesse az intimitást. 

Ebből adódóan az intimitás fogalma hallatán, gondolhatunk az együtt töltött idő minőségére, a nyitott személyiségre, vagy egy nagyon bensőséges együttlétre.

Mivel az intimitás különböző dolgokat jelenthet különböző emberek számára, ezért a sajátos elképzelést befolyásolhatják az érdeklődési körök, a kommunikáció stílusa, vagy akár az ismerkedés preferált módja is. 

 

Az intimitás típusai

Érzelmi

Az érzelmi intimitás az, amely lehetővé teszi, hogy személyes “titkainkat”, legféltetettebb gondolatainkat megosszuk szeretteinkkel. Amikor érzelmileg vagyunk intimek, akkor megnyílunk, és megengedjük, hogy sebezhetővé váljunk. Ugyan ekkor nagyon fontos a másikba vetett bizalom, hiszen “felajánljuk” neki magunkat, és beengedjük őt a legszemélyesebb világunkba. Ha nem működne a bizalom, akkor az intimitás sem lenne lehetséges. Csak olyan embernek tudunk annyira megnyílni, és csak olyan ember jelenlétében engedjük meg magunknak a sebezhetőséget, akiben nagyon megbízunk, és tudjuk róla, hogy soha nem élne vissza a bizalmunkkal. 

 

Szellemi

A szellemi intimitás magában foglalja, hogy megismerjük a másik ember elméjét, annak működését, és a hozzá útmutatóul szolgáló térképet is. Ez a fajta intimitás akkor tud kibontakozni, amikor ötleteket cserélünk, és értelmes beszélgetéseket folytatunk. A filozofikus gondolatok rendkívül kedvezőek a szellemi intimitás kiterjesztésére, hiszen, rájöhetünk, hogy a beszélgetőpartner nem csak egy kellemes személy számunkra, hanem a barátunk is. 

Ugyan ez a fajta intimitás megfigyelhető egy párkapcsolaton belül is, amikor először beszélgetünk át egy hosszú éjszakát, és közben végig érezzük a “szikrát”. Ezek a beszélgetések, pillanatok hoznak egymáshoz közelebb, és ezek alatt a beszélgetések alatt lehet kialakítani a szellemi bensőséget. 

 

Fizikai

Talán ez a legismertebb az összes intimitási forma között. Ez a testek közötti érintésről, és szorosságról szól. Egy romantikus kapcsolatban kéz a kézben járva a fizikai intimitást erősítjük. De ide tartozik, az ölelkezés, és más szoros, egymásba olvadó testi kontaktus is. A kapcsolatnak azonban nem szükséges kifejezetten szexuálisnak, vagy romantikusnak lennie ahhoz, hogy fizikai bensőség alakuljon ki. A meleg, szoros ölelés jó példa a baráttal való fizikai intimitásra, és a meghittségre. 

 

Tapasztalati

A tapasztalati intimitást úgy tudjuk építeni, hogy minőségi időt töltünk a hozzánk közelállóval. Így közelebb kerülhetünk a közös érdekekhez, és tevékenységekhez. Ha mindketten kedveljük az operát, akkor menjünk gyakran operába, vagy ha a társasjátékért, kirándulásért rajongunk, akkor tegyünk a kedvünkre, mert ezeknek a tapasztalatai, megélései sokat segíthetnek, hogy közelebb kerülhessünk egymáshoz. 

 

Lelki

A szellemiség, lelkiség különböző képpen definiált fogalomként jelenhet meg különböző személyekben, így a lelki, illetve szellemi intimitás is mást jelenthet. Általánosságban azonban elmondható, hogy a spiritualitás a fizikai lét területén kívüli, valamiben való hitről szól. Egy magasabb rendű intelligenciába vetett hit, egy magasabb hatalom, ami ugyan úgy megjelenik az emberek lelkében, vagy például egy nagyobb cél elérésében. 

A lelki bensőséget úgy lehetne leginkább definiálni, mint egy közös érték megosztását. A szeretet, a kedvesség, a mosoly, a szervezett vallás, vagy a pozitív érzelmek, amik magasabb szintre, egy más fajta minőségbe emelnek. 

Az életminőségünket nagyban befolyásolhatja, hogy mennyire vagyunk képesek az intimitásra. Minél nyitottabbak, és befogadóbban vagyunk, annál inkább képesek vagyunk észrevenni, és megragadni a lehetőségeket. Ha képesek vagyunk az intimitásra, sokkal közelebb kerülhetünk egymáshoz, ami tovább építheti a bizalmat is.

 

Csodás napot!

Tari Valéria

Web: 99szazalek.blog

Fotók: Külli Kittus, Sinitta Leuen Unsplush

Szerző:
Tari Valéria
Szólj hozzá Te is

A cikk szerzője:

Tari Valéria

99% Légy az egyetlen! című könyv szerzője,
Párkapcsolati Tanácsadó,
Szent Kakaó Healing Ceremónia Facilitátor,
ThetaHealing Instruktor

Please note

This is a widgetized sidebar area and you can place any widget here, as you would with the classic WordPress sidebar.